Ugrás a tartalomhoz

Nyáry Pál (politikus)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nyáry Pál
1848-ban
1848-ban
Pest-Pilis-Solt vármegye alispánja
Hivatali idő
1861. január 5. – október 1.
Országos Honvédelmi Bizottmány helyettes elnöke
Hivatali idő
1848. szeptember 16. – 1849. április 14.
ElnökKossuth Lajos
Pest-Pilis-Solt vármegye alispánja
Hivatali idő
1848. május 8. – 1849. január 15.
Pest-Pilis-Solt vármegye helyettes alispánja
Hivatali idő
1845. május 6. – 1848. május 8.

Született1805. február 27.
Nyáregyháza
Elhunyt1871. április 21. (66 évesen)
Pest
SírhelyNyáregyháza
PártEllenzéki Párt, Radicál Párt, Békepárt, Határozati Párt, Balközép Párt
VálasztókerületRáckeve (Pest-Pilis-Solt vármegye)

SzüleiNyáry Pál, Beretvás Erzsébet
ÉlettársSchodelné Klein Rozália
Foglalkozáspolitikus, alispán, országgyűlési képviselő
Vallásreformátus

Nyáry Pál aláírása
Nyáry Pál aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Nyáry Pál témájú médiaállományokat.

Nyáregyházi Nyáry Pál (Nyáregyháza, 1805. február 27.Pest, 1871. április 21.) politikus, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja, képviselő, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja, a régi nemes Nyáry család sarja.

Nyáry Pál egy klasszikus vármegyei karriert befutott reformkori politikus, aki részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, meghatározó szereplője volt a pesti forradalomnak, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjaként jelentős szerepet vállalt az önállóságért folytatott küzdelemben, miközben mindvégig megmaradt az udvarral 1848-as alapon megegyezni hajlandók táborában. Börtönbüntetése után, az 1860-as években a Határozati Párt egyik vezéralakjaként részt vett az országos politikában.

Kezdetek

[szerkesztés]

Nyáregyházán, a Pest-Pilis-Solt vármegye közepén elhelyezkedő családi birtokközpont nemesi udvarházban született, 1805. február 27-én.[1] Református, középbirtokos család legutolsó gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja szintén Pál, megyei hivatalnok volt, nagyapja és dédapja majd két évtizedig töltötték be Nagykőrös bírói tisztjét. Édesanyja Beretvás Erzsébet volt. Csak távoli rokonságban álltak a báró Nyáry családdal.[2][3][4][5]

Elemi iskoláit Nagykőrösön, középiskoláit Debrecenben végezte, Pesten tett ügyvédi vizsgát.[1]

Politikai pályája

[szerkesztés]

Pest-Pilis-Solt vármegye szolgálatában

[szerkesztés]

A rokoni kapcsolatai által is támogatott Nyáry Pest-Pilis-Solt vármegye tisztviselőjeként kezdte pályafutását. 1838-tól a főjegyzői, 1845-től a másodalispáni tisztséget töltötte be. Segédkezett a pesti magyar Nemzeti Színház megalapításánál, rövid ideig annak igazgatói posztját is betöltötte.[6] Tanulmányok jelentek meg a neve alatt a büntetőeljárás és a megyei közigazgatás reformjáról, illetve az egyik első takarékpénztár felállításával kapcsolatban.[7][8] 1845-től tagja volt a követutasítást készítő bizottmánynak. 1847-ben jelentős szerepet játszott Kossuth Lajos Pest-Pilis-Solt megyei követté választásában.[9][10]

1848–49-ben

[szerkesztés]

Március 15-én Nyáry Pál Klauzál Gáborral együtt csatlakozott a pesti radikálisok által kirobbantott forradalomhoz, melynek vezetését is hamar átvették.[11] Mindvégig igyekezett a néphangulatot mérsékelt mederben tartani, és ezzel a Pozsonyban ülésező országgyűlés liberális reformellenzékének a hátteret biztosítani. Neve felmerült a Batthyány-kormány lehetséges tagjai között, de végül csak a belügyi államtitkárságot ajánlották föl számára, amelyet nem fogadott el.[12] Tagja volt a főváros rendjére ügyelő Középponti Bizottmánynak és elnöke a Pest Megyei Rendre Ügyelő Bizottmánynak. Az április-májusi népgyűléseken rendre szónokolt, általában az izgatott tömeg lecsillapítására törekedett. A május 10-i budavári macskazenét követő katonai incidens kivizsgálására kiküldött bizottmány polgári elnöke lett. A kormányválság idején neve mint lehetséges kormánytag (belügyminiszter) is fölmerült.[13] Május 19-e után, a Márczius Tizenötödike c. napilap sajtópere kapcsán háttérbe szorult és csak a július elején összeült népképviseleti országgyűlésen aktivizálódott újra.[14]

Képviselővé Pest-Pilis-Solt megye ráckevei kerületében választották meg.[15] A július elején megnyílt országgyűlésen a radikális ellenzék vezetői közé tartozott, s a Batthyány-kormány egyik legaktívabb kritikusa volt. Ezzel együtt Kossuth Lajos híres, 200 ezer katona és 42 millió forint megajánlását kérő július 11-i beszédének végén ő emelkedett elsőként szólásra, és őt követve a ház közfelkiáltással fogadta el a pénzügyminiszter indítványát.[16]

Az országgyűlés megnyitója, 1848. július 5.

Ellenezte az itáliai hadszíntérre kért osztrák katonai segély megadását, mondván, hogy a Magyarország és Ausztria között fennálló kapcsolatból nem következik, hogy egyiknek a másik háborújában részt kellene vennie.

[…] lehetetlen aggodalommal nem látnom azt, hogy azon alap, mellyen az Olaszországba küldendő hadsereg megigértetik, […] nem egyéb, mint feladása Magyarország törvény által biztosított önállásának s függetlenségének.[17]

Augusztus folyamán határozottan támogatta a német szövetség tervét és az újoncállítás vitájában az önálló honvédzászlóaljak fölállítása mellett érvelt.

Legfontosabb önálló indítványában[18] a jobbágyrendszer maradványainak megszüntetését szorgalmazta. Ennek legjelentősebb eleme a szőlődézsma eltörlése volt. Törvényjavaslatának tárgyalására azonban nem került sor, részben a szeptemberi katonai események miatt, ám az országgyűlés határozatot fogadott el a szőlődézsma eltörléséről.[19]

Barabás Miklós litográfiáján (1848)
Nyáry Pál aláírása

A Batthyány-kormány lemondása után létrehozott OHB-nak kezdettől tagja, majd október elejétől elnökhelyettese volt.[20][21] Ebben a minőségében, az elnök Kossuth Lajos távollétében formálisan ő vezette a bizottmányt. Szerepe döntően ügyvivő volt, a valódi kérdésekben mindvégig Kossuth mondta ki a döntő szót. November végén Nyáry ellenállásán bukott meg az OHB kormánnyá alakítása.[22] Ezt követően a polgári közigazgatási és a hadseregellátási ügyek tartoztak hozzá.[23][24]

Az 1849 elején Debrecenbe költöző országgyűlésen az ún. Békepárt egyik vezéralakja lett, amely a Habsburgokkal, 1848-as alapokon való tárgyalások lehetőségének fenntartását támogatta. A január 13-án lefolyt parlamenti vitában a megegyezésre hajlók véleményét fogalmazta meg, amikor azt mondta: „[…] védjük magunkat, ameddig lehet, s fel nem adjuk a nemzet jogait, mindamellett a nemzet törvényes jogainak s függetlenségének alapján minden pillanatban készek vagyunk a békére.”[25] Nyáry legfontosabb politikai ellenfele a szintén OHB tag Madarász László volt. A békepártiak úgy gondolták, hogy ő Kossuth „rossz szelleme”, így legnagyobb sikerüknek épp azt tartották, amikor a Zichy-gyémántok eltűnése kapcsán sikerült politikailag lehetetlen helyzetbe hozni a „héják” vezérét. Februárban Esti Lapok néven, a békepártiak saját orgánumhoz jutottak, melynek élére – Nyáry támogatásával – Jókai Mór került.

A függetlenségi nyilatkozat kibocsátását Nyáry is ellenezte – legalábbis időszerűtlennek tartotta – , ahogy az április 13-i zárt parlamenti ülésen elmondta:

Verjük meg előbb az ellenséget, űzzük ki előbb hazánk földjéről az utolsó németet, s akkor, mikor bent szabadok, s kívül a határokon erőnk végett becsültetve állunk a világ előtt, akkor lesz ideje rendezni belügyünket, kimondani, ha tetszik, függetlenségünket s az országnak positivus államformát adni.[26]

A függetlenség kimondása után és a Szemere-kormány létrejöttével a helyzete kényelmetlenné vált és ismereteink szerint még az országgyűlés berekesztése előtt elhagyta Debrecent. Pestre ment, hogy a felszabadult vármegyét újjászervezze. Buda ostroma idején lehetséges, hogy Görgeivel is tárgyalt. A szabadságharc végnapjaiban is részt vett az újra összehívott országgyűlés ülésein. Kifejezetten ellenezte a nemzetiségi törvény elfogadását, mondván ha „a magyar állam részvényeseivé tesszük a nemzetiségeket”, azzal „eltemetjük a magyar államot.”[27] Jelen volt a világosi (szőlősi) fegyverletételnél.[28]

A szabadságharc után

[szerkesztés]
Nyáry Pál (1861)

A császári hadbíróság 1851. október 7-én ítélte halálra, majd kegyelemből hatévi várfogságra.[29] Szabadulása után nyáregyházi birtokán gazdálkodott.

1860-ban az újjáalakuló Pest-Pilis-Solt vármegye alispánjává választották. Az 1861-ben összeülő országgyűlésen a Teleki László vezette Határozati Párt egyik meghatározó alakja volt. Teleki öngyilkossága után is – párttársai többségével ellentétben – a békülékenységet kifejező felirat elutasítása mellett állt ki.

[…]Mind ez igen szép dolog, de mi mégis azt hisszük, hogy Nyáry Pál sokkal inkább helyén volna az alkotmányos praxis, mint a theoriák terén, s ha egyszer belügyminiszter lesz, hasznosabb dolgokat fog mivelni, mint az ellenzéki szónoki téren.
– Vasárnapi Ujság, 1868. augusztus 2., (367. o.)[30]

186667-ben tagja volt a kiegyezési törvényjavaslatot kidolgozó 67-es bizottság 15-ös albizottságának, ahol alternatív javaslatot dolgozott ki.[31] Ebben jobban kívánt ragaszkodni a 48-as törvényekhez, ezáltal nagyobb önállóságot biztosítva az országnak. 1867 után az ellenzéki balközép egyik tekintélyes tagjának számított.

Élete a mindennapokban

[szerkesztés]
Nyáry Pál (1871)

Magánéletéről keveset tudunk. Házasságot nem kötött, élettársa az 1840-es évektől Schodelné Klein Rozália, a híres opera-énekesnő volt. Gyermekeik nem születtek.[1]

Politikai tevékenysége idején Pesten, ismereteink szerint a megyeházán lakott, visszavonultsága éveiben nyáregyházi birtokán élt, ahol iskolát alapított. Döntő jövedelmei a birtokáról és hivatali fizetéséből származhattak. A bizonyosan elsajátított latin mellett, feltehetően németül és angolul is megtanult.

... minden ember addig él, ameddig szüksége van rá a sorsnak!
– Nyáry Pál

Halála különös rejtély: a pesti Stein-ház tetejéről vetette le magát, búcsúlevelét a zsebében hagyva.[32] Hatvanhat éves volt.

Élete utolsó szakaszában és a halálát követő emlékezésekben rendre a „Vasember” jelzővel illették, ily módon adózva jellemének szilárdsága előtt.

Emlékezete

[szerkesztés]

Szülőfalujában temették el, ahol bronz mellszobrot állítottak tiszteletére a nevét viselő utcában, a róla elnevezett helyi általános iskola előtt, Schodelné szobrával együtt. Budapest V. kerülete egyik utcája is az ő nevét kapta. A Pesti megyeháza egyik konferenciatermének névadója.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c Almanach (609. o.)
  2. Kempelen Béla: Magyar nemes családok (2. kötet – Bebek–Byzó), Bp., 1911, (131-140. o.)
  3. Kempelen Béla: Magyar nemes családok (8. kötet, Noéh-Quiwal), Bp., 1914, (17-22. o.)
  4. Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal: VIII. kötet [Nadabori - Omazta]. Pest: Ráth Mór. 1861. 188. o.  
  5. Galgóczy Károly: Nagy-Kőrös város monographiája, Régi és ujkori ismertetés, Bp., 1896, (164–168. o.)
  6. Nyári Pál jelentése a Pesti magyar Színház építésére ügyelő küldöttségének a színészeti pénztár mibenlétéről, Pest, 1837 (A színházi szerepéről lásd: Szerk. Kerényi Ferenc: Magyar színháztörténet 1790-1873, Bp., 1990, (283. o.))
  7. Nyary Pál: Indítvány a megyei bűnvádi eljárás lehető javítása iránt, Pest, 1841
  8. Szerk. Nyári Pál: Javallat Pest megye közigazgatási rendszere iránt, Pest, 1840
  9. KLÖM XI. (36. sz., 198. o.), (48. sz., 218. o), (50. sz., 220. o.)
  10. Besze János emlékezései szerint azonban nem minden fenntartás nélkül támogatta Kossuthot. Amikor ugyanis a választás eredményének fényében Széchenyi azt találta mondani, hogy „törököt fogtatok, de el is visz benneteket!”, Nyáry „sietett megjegyezni, Patayra mutatva: – De ott leszünk ám mi is!…” (Szószék, 96. o.)
  11. Spira György: A pestiek Petőfi és Haynau között. Bp., 1998, Enciklopédia, (20. o.), ISBN 963847730X
  12. Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége, Magvető, Bp., 1986, (65–70. o.), ISBN 9631406660
  13. Urbán Aladár: Agitáció és kormányválság, In: Urbán: A nagy év sodrában – Tanulmányok 1848-ról, Magvető, Bp., 1981, (209–259. o.), ISBN 963271346X
  14. Urbán Aladár: A Marczius Tizenötödike sajtópere, In: Urbán: A nagy év sodrában, Magvető, Bp., 1981, (160–208. o.)
  15. Csizmadia Andor: A magyar választási rendszer 1848–1849-ben. Az első népképviseleti választások. Bp., 1963, (138–140. o.)
  16. Közlöny, 1848. július 12., (33. sz., 139–140. o.) Kossuth beszéde 1848. július 11-én a képviselőházban a haderő megajánlása ügyében
  17. Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből, 2. átd., bőv. kiadás, Heckenast, Pest, 1850, (259–264. o.)
  18. Beér János – Csizmadia Andor: Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés, Akadémiai, Bp., 1954, (636–637. o.)
  19. Orosz István: A jobbágyfelszabadítás végrehajtásának szabályozása, In: Szerk. Szabad György: A magyar országgyűlés 1848/49-ben, 1998, (185–222. o.) ISBN 9633366763
  20. Urbán Aladár: Bizottmány a haza védelmére, a rend és béke fenntartására (A Honvédelmi bizottmány kezdeti tevékenysége), In: Századok, (136. évf., 2002, 4. sz.), (741–787. o.)
  21. Urbán Aladár: A Honvédelmi Bizottmány megválasztása, (1848. szeptember 16–21.), In: Hadtörténelmi Közlemények (114. évf., 2001, 2-3. sz.), (361–385. o.)
  22. Kossuth és Szemere levelezése (1848. november 19–27.) KLÖM XIII. (323. sz., 503–511. o.)
  23. Kossuth levele Beöthy Ödönnek (1848. november 30.), KLÖM XIII. (376. sz., 592–594. o.)
  24. F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok, Akadémiai, Bp., 1987, (86–90. o.), ISBN 9630542137
  25. az egész vitához forrás: KLÖM XIV. (62. sz., 109–120. o.)
  26. Pálffy János (s.a.r. Szabó T. Attila): Magyarországi és erdélyi urak, Révai, Bp., 1939, (277. o.)
  27. Hunfalvy Pál (szerk. Urbán Aladár): Napló, 1848–1849, Szépirodalmi, Bp., 1986, (307–308. o.), ISBN 9631531902
  28. Szószék, (461. o.)
  29. Magyar Hírlap, 1851. október 8., (581. sz., 2670–2671. o.)
  30. Vasárnapi Ujság (1868. augusztus 2.)
  31. Összegyűjt. Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei, IV. kötet, Franklin, Bp., 1897, (393–403. o.)
  32. Jókai Mór: Nyáry Pál halálakor (1871. április 21-én), mek.oszk.hu

Források

[szerkesztés]
  • Almanach: Pálmány Béla: Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja, Magyar Országgyűlés, Bp., 2002 ISBN 9630095408
  • KLÖM XI.: (Kossuth Lajos összes munkái), S.a.r., bev. Barta István: Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen 1847/48, Akadémiai, Bp., 1951, (Kossuth Lajos 1848/49-ben I.)
  • KLÖM XIII.: (Kossuth Lajos összes munkái), S.a.r. Barta István: Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén, Első rész, 1848 szeptember-december, Akadémiai, Bp., 1952, (Kossuth Lajos 1848/49-ben III.)
  • KLÖM XIV.: (Kossuth Lajos összes munkái), S.a.r. Barta István: Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén, Második rész, 1849. január 1.–április 14., Akadémiai, Bp., 1953, (Kossuth Lajos 1848/49-ben IV.)
  • Szószék: Hermann Róbert: Szószék és csatatér: politikusi naplók és visszaemlékezések 1848-1849, Balassi, Bp., 2000 ISBN 9635063652

További információk

[szerkesztés]