Jakab Csaba (színművész)
Jakab Csaba | |
Született | 1953. szeptember 1.[1] Csorna |
Elhunyt | 2024. január 10.(70 évesen) |
Állampolgársága | magyar |
Gyermekei | Jakab Márk |
Foglalkozása | színész |
Iskolái | Színház- és Filmművészeti Főiskola (1975–1979) |
Színészi pályafutása | |
Aktív évek | 1979–2024 |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Jakab Csaba (Csorna, 1953. szeptember 1. – 2024. január 10.) magyar színész.
Életpályája
[szerkesztés]Középiskoláit Algírban, egy francia nyelvű iskolában végezte. Édesapja Algériában dolgozott építészmérnökként, kiküldetésben. Lakóházakat, iskolákat, színházakat, sportpályákat tervezett. Jakab Csaba kiválóan beszélt franciául. Édesapja azt szerette volna, ha fia is építész vagy közgazdász lesz. "Én viszont úgy éreztem: az egyetlen pálya, amelyben ki tudok teljesedni, amelyben azt csinálhatom, amit igazán szeretek – az a színészet."
1975–1979 között a Színház és Filmművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, a Vígszínházban gyakornokoskodott. 1978-ban játszott először tévében, a Nincs visszaút című tévéjátékban. Diplomás színészként először vidékre szerződött. 1979–1982 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1981-ben szerepelt először játékfilmben, Szurdi András: A transzport című filmjében. Sokoldalú színész, bár főiskolás korában és kezdőként főleg hősszerepeket osztottak rá. Azóta karakterszerepek is megtalálták – drámai, zenés és prózai darabokban vígjátékokban egyaránt.
1983-tól a Népszínház (Józsefvárosi Színház) és a Budapesti Kamaraszínház tagja volt 2000-ig. Azóta játszott többek között a Pécsi Harmadik Színházban, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a budapesti József Attila Színházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban is.
A hazai színészek közül ő volt az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronhang, leggyakrabban Chuck Norrisnak kölcsönözte hangját. Fia: Jakab Márk televíziós műsorvezető. 2007-2011-ig a Movies 24, 2013-2017-ig az AXN Black és 2017-2024-ig a Sony Movie Channel (2022 óta Viasat Film) csatorna hangja volt. 2023-ban az RTL több műsorában is szerepelt, mint konferanszié ("Tippelj és vidd el!", "Sztárbox", The Voice második évad).
Színpadi szerepei
[szerkesztés]
|
|
Filmjei
[szerkesztés]Játékfilmek
[szerkesztés]
|
|
Tévéfilmek
[szerkesztés]
|
|
Szinkronszerepei
[szerkesztés]akiket szinkronizált: (legalább 2 alkalommal)
|
|
Filmekben
[szerkesztés]Alain Delon – Zorro
Sorozatbeli szinkronszerepek
[szerkesztés]Filmbeli szinkronszerepek
[szerkesztés]Cím | Szerep | Színész |
---|---|---|
Ki vagy, doki? (film, 1996) | A Mester/Bruce | Eric Roberts |
Anime/Rajzfilmbeli szinkronok
[szerkesztés]Videojáték
[szerkesztés]- League of legends – Braum, Vel'Koz
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
Források
[szerkesztés]- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4
- MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283
További információk
[szerkesztés]- Jakab Csaba a PORT.hu-n (magyarul)
- Jakab Csaba az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul)
- Jakab Csaba az Internet Movie Database-ben (angolul)
- Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. (Hozzáférés: 2024. december 21.)